Homestaging for You by Bagoly Szandra

Bagoly Szandra

Bagoly Szandra vagyok, két gyönyörű kislány anyukája, boldog feleség és egy olyan hivatást végzek nap mint nap, mely örömmel, energiával tölt fel!

Már kislány koromban tudtam, hogy Home Stager akarok lenni, pedig akkor még itthon nem is létezett ez a szakma 🙂

Körülbelül 10 éves lehettem, amikor lakásokat és nappalikat rajzolgattam egy füzetbe és ez a szenvedélyem azóta is megmaradt.

Az első kislánykori rajzom után 20 évet kellett várjak arra, hogy egy véletlen internetes keresgélés folytán rátaláljak egy Home Staging workshopra, ami teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat, a céljaimat, és ami felébresztette a kislánykori emlékeimet.

A szakma rejtelmeit elsajátítva döntöttem úgy, hogy elindítom Home Staging for You oldalamat. Hatalmas lehetőség rejlik a szakma mögött, és célom, ennek megmutatása a megrendelők számára az ingatlanjukon keresztül.
Hiszek a folyamatos tanulásban, fejlődésben, melyet igyekszem minél jobban kamatoztatni a projectjeim során.

Hiszem, hogy minden ingatlan emlékeket rejt, és ezeket az emlékeket néha nehéz elengedni.
Munkám során ezt is szem előtt tartom és törekszem arra, hogy megkönnyítsem ezt a folyamatot.
Így egy örömteli együttműködés után a következő lépés már az új ingatlan megszerzése lehet.